A CSÁSZÁR-TÓ MME SZERVEZÉSÉBEN

Nyári kézműves tábor gyerekeknek Erzsébetlakon
Az erzsébetlaki Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület szervezésében a közelmúltban került sor arra a kézműves táborra, melyre az idén is mintegy harminc vonyarcvashegyi és helybeli általános iskolás tanuló nevezett be.
Az érdekes és tartalmas kézműves-foglalkozásokon kívül a táborlakók – a hagyományokhoz hűen – részt vettek a többi közt az erzsébetlaki diákok tanévzáró műsorban, ellátogattak Nagybecskerekre és Belgrádba, sétahajókáztak a Császár-tó kilátójáig, meglátogatták a helyi Lujza Major – Állatsimogató Központot és a szlovákok Tájházát.
Pozsár-Halász Éva, a helybeli Császár-tó MME elnök asszonya elmondta, hogy az egyhetes esemény célja az anyaországi kapcsolatok ápolása és újak létrehozása a gyerekek, a felnőttek és a pedagógusok között, illetve, hogy a különböző kézműves tevékenységek alatt elsajátíthatók legyenek azon tapasztalatokat, melyek a turizmus fellendüléséhez vezetnének eme bánáti településen.
A 11. Kézműves tábort a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Erzsébetlak helyi közössége, a civilszervezetek, a helybeli Testvériség-egység Általános Iskola és a szülők támogatták.
Borbély Tivadar