A MAGYAR NEMZETI TANÁCSNAK KÖSZÖNHETŐEN

Ringató program indult Muzslyán

A muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola a közelmúltban két ízben adott otthont a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) jóvoltából indított Ringató programnak, melynek célja, hogy a néphagyományokból merített zenei anyaggal és szavalatokkal élő, érzelmi kapcsolatot építsen ki a gyermek és szülője között. A megnyitóünnepségen Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnök asszonya elmondta, hogy a foglalkozások a szülőket és gyermekeiket, a nagyszülőket és kisunokáikat sokkal közelebb hozzák egymáshoz.
-A gyermekek az ének és a játék ideje alatt ízlelgetik a magyar nyelvet, az anyanyelvet, a zenei nyelvet, és ez által ismerkednek a magyar kultúrával, a magyar hagyományokkal is – tette hozzá az MNT Végrehajtó Bizottságának elnök asszonya.
Az első két foglalkozáson mintegy húszan vett részt, akik közül sokan elégedettségüket fejezték ki a program iránt.
Az eddig megtartott foglalkozásokat Hanák Rigó Ildikó, Takács Zsuzsanna és Rontó Márta vezették. Lapunknak nyilatkozva elmondták, hogy a közel negyvenöt perces foglalkozásokat heti rendszerességgel, minden kedden 17 órától tartják a Szervó Mihály Általános Iskolában.
Miuzslya mellett a foglalkozásokat Szentmihályon is megtartjál, ahol szintén minden kedden 18.30-tól várják a kicsinyeket a Falúházban.
BORBÉLY TIVADAR