A MUZSLYAI HATÁRBAN AZ ELMÚLT SZOMBATON MEGTARTOTTÁK A HAGYOMÁNYOS ARATOFESZTIVÁLT

Az aratás jegyében 36 –ik alkalommal Muzslyán

A nyár kezdete június 24 –e, a Szent Iván ünnepe, egyben ez a nap keresztelő Szent Jánosnak emléknapja is, akit Búza vágó Szent Jánosnak is neveznek . Ez után következik Szent Péter és Pál napja, az aratás jelképes kezdete. Ha e napon nemis, de Szent Jakab havában, július 2-án már Sarlós Boldogasszony napján feltétlenül megkezdődik az aratás. Ilyenkor már megszakad a búza töve, és ettől a naptól őseink megkezdték az aratást. Igen nehéz munka várt az aratókra, hetekig eltartott az aratás. Manapság bizony már ilyenkorra többnyire a kalászgabona aratása befejeződött.
Tiszteletbe tartva a múltat, őseink hagyományát, a kalászosok hagyományos betakarítására emlékezve és az új kenyér tiszteletére, az arató fesztivál egy szép alkalom amikor hagyományaink emlékezünk-emelte ki Kovács Elvira a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője.


Muzslyán a FOKUS szervezésében valamint a Császár Tó támogatásával, a múlt szombaton immár 36. alkalommal rendezték meg a hagyományos arató fesztivált. A falu alatti réten a Pony tanya tőszomszédságában került sor. A helybeli más településekről, valamint Romániából, Magyarországról érkező vendégek is megtekinthették őseink verejtékes munkával végzett aratását . Az aratás kezdetén Kalapis Stoján SDB atya megáldotta a búzaföldet, az aratókat és a vendégeket. Mielőtt az aratók nekiláttak volna a talpon levő búzatáblának egy közös regelin vehettek részt. Ezzel a vendégeknek is alkalmuk volt megtekinteni, hogy milyen is volt ilyenkor a reggeli és ebéd kint a mezőn a „mezei terült asztalkán”.
A fesztiválnak külön érdekesége volt, hogy ebben az évben két „Banda” ahogyan őseink emlegették az aratókat, vagyis csapat vet részt, az egyike Gombár Dorina csapata aki egy hagyományos román népviseletben kaszált, toráki ősei nyomában. A másik csapat pedig Cserépaljárol érkezet Vesna Tekijaški Vujović Vesna és Krčadinac Zlatko. Ez alkalommal a legidősebb résztvevő Emán Pál volt. A szélrózsa minden irányából érkezett vendégeknek nem csak betekintést nyerhettek a valamikori paraszt munkában, vagy a búzatarlón fogyasztott étkezésükbe, hanem alkalmuk volt megtekinteni a régi szerszámokat is, amelyeket aratáskor használtak, Emán Pl külön bemutatta aratás közben hogyan élesitették kint a mezőn a kikopott kaszát. Ez alkalommal a Szarvasi Gazdák, Bata János, Lestyán Pálné és Janeszko János is bemutatkozás.
Kép és szöveg Précz István