A Nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskola

Köztársasági verseny házigazdája volt
a nagybecskereki Sonja Marinković Általános iskolában rendezték meg a múlt pénteken a szerb nyelv mint környezet nyelv köztársasági versenyének döntőjét. A versenyen Bácska, Bánát és Szerémség hetedikes és nyolcaikos tanulói vettek részt.
A feladatok elvégzést követően amíg a bizottság az eredményeket értékelte a diákok egy sétát tettek a városban, amelynek során megtekintették a nagybecskereki színház épületét. A városházára, könyvtárba és a múzeumba is ellátogattak.
A díjazottaknak Jelena Jenovai az iskola igazgatónője adta át a dícsérő okleveleket, az első helyezett díákok viszont az iskola történelemtanárának Takarics Róbertnek a könveit vehették át magától a szerzőtől.
A házigazdák is büszkélkedhettek egy helyezéssel, ugyanis Tóth Leóna az iskola 7. osztályos tanulója második helyezést ért el a versenyen. Felkészítője Nagy Valentina szerb szakos tanárnő volt.