A TELT HÁZAS PETŐFI SÁNDOR MME NAGYTERMÉBEN

Tizenharmadik Szilasi-nap Muzslyán
A Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében a nemrégiben tizenharmadik alkalommal emlékeztek Szilasi Mihályra, Muzslya és Vajdaság neves citeraművészére, a citera mint hangszer és a citerazene népszerűsítőjére.
A szép számban megjelent közönséget a helybeli művelődési egyesület citerazenekara és vegyes kórusa köszöntötte, mely után Nagy Aurea szavaló Lele József muzslyai citeraművész kíséretében előadta Fehér Ferenc Apám citerája című versét.
Bicók Tímea, a rendezvény műsorvezetője felolvasta Dudás Károly, a VMMSZ a fellépőkhöz intézett levelét, majd Juhász Törköly Krisztina, a művelődési egyesület elnök asszonya köszöntötte az egybegyűlteket,
A XIII.Szilasi-napot hivatalosan Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy eme hagyományápoló esemény az egész vajdasági és kárpát-medencei magyarság számára példamutatóként szolgál.
A műsor keretében mintegy 150 pacséri, szabadkai, oromhegyesi, adorjáni, törökkanizsai, adai, székelykevei, zentai, törökbecsei, torontálvásárhelyi, kisoroszi, szentmihályi, muzslyai és budapesti citeraszólista, citerakettős, és -zenekar mutatkozott be. A rendezvény, amely a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, illetve valamennyi helyi szervezet és egyén támogatásával valósult meg, a temerini Kéknefelejcs citeracsoport és kórus fellépésével ért véget.
 BORBÉLY TIVADAR