Bánáti körúton az Emmanuel kamarakórus a tartomány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával

Kóruszenével tájoltak októberben a Bánságban
Öt év elteltével az Emmanuel kamarakórus ismét egy tájolási programmal gazdagította tevékenységét. Október hónap egymást követő utolsó három vasárnapján egy-egy koncerttel lépett fel Magyarcsernye, Kisoroszi és Töröktopolya hálás magyar közönsége előtt. A fellépési színhely mindenhol a helyi katolikus templom volt, tekintettel a jó akusztikára, Nagy öröm volt látni, hogy a szép számban megjelenők mennyire igénylik ezt a fajta élményt, amit a kóruszene tud nyújtani. Külön kiemelték, hogy mennyire boldogok ezért az élményért, hiszen ezekben a kis falvakban nem igen vendégszerepelnek együttesek, társulatok. A kórus egyébként kiemelt tevékenységének tartja a tájolási programot, különösen a kisebb helységekben, falvakban. Konrád Emma, az Emmanuel kamarakórus karnagya, egy nagyon szép programot állított össze erre a tájolásra, melynek egyes számai mély érzelmeket és könnycseppeket váltottak ki különösen az idősebb embereknél mind a három fellépésen. A kórust mindenhol nagy szeretettel fogadták, a koncertek után gazdagon meg is vendégelték. Nagy élmény volt ez a huszonöt tagú kórusnak. Konrád Emma karnagy vezénylete alatt a kórussal közreműködött Rontó Márta zongorán és Dutina Vilma hegedűn, valamint szólistaként Mészáros Violetta.
A tájolási program fő támogatója a Tartományi Művelődési Titkárság volt, valamint a Bethlen Gábor Alap