ERZSÉBETLAKI DIÁKOK TÁBOROZTAK VONYARCVASHEGYEN

Közösségépítés, barátság, összetartozás

A több mint egy évtizedes cseretáborzásnak köszönhetően, melyekből a későbbiekben testvértelepülési kapcsolatok is kialakultak, az erzsébetlaki Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület közreműködésével valamennyi helybeli tanuló az idén is részt vehetett a vonyarcvashegyi  Művelődési Ház és Könyvtár hagyományos olvasótáborában.
A szervezők elmondása szerint a cseretáborozás a magyar nyelv gyakorlásán, a nemzeti identitás erősítésén, a közösségépítésen és a barátságon alapul.  A vonyarcvashegyiek immár tizenegyedik alkalommal fogadták a vajdasági vendégeket, ugyanis eme népszerű rendezvény egyetlen célja a meglévő anyaországi kapcsolatok ápolása, illetve újak kialakítása a gyerekek, a felnőttek és a pedagógusok között.
A XI. Olvasótábor keretében az erzsébetlaki tanulók megismerkedtek a település nevezetességeivel, ellátogattak a szigligeti várba és a keszthelyi kastélyba, valamint részt vettek a vonyarcvashegyi könyvtárban megtartott mesefoglalkozáson is.

BORBÉLY TIVADAR