Húszéves a Boldogasszony Iskolanővérek Leánynővérek

Szathmáry Karolina nevét vette fel a leánykollégium
Húszéves jubileumát ünnepelte a Boldogasszony Iskolanővérek nagybecskereki leánykollégiuma szeptember 25-én.
Az Iskolanővérek nagybecskereki leánykollégiuma 1996-ban kezdte meg működését, Rácz M. Gizella nővér irányításával, akit munkájában az idei évben a Mennyi Hazába távozott Botka M. Margit nővér támogatott. A hálaadó szentmisében, amelyet Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök mutatott be a hála és a megemlékezés mellett a jövőbe tekintés is helyet kapott.
Az ünnepi műsorban, amelynek a Toša Jovanović Népszínház adott otthont, Lobmayer M. Judit tartományfőnöknő mondott köszöntőt, az anyaország részéről dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára gratulált az ünneplő közösségnek, majd Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár beszélt a leánykollégium jelentőségéről.
Az ünnepi műsorban bemutatkoztak a nővérek által működtetett hétvégi óvodások és a leánykollégium növendékei. A kollégium jelenlegi vezetője, Koncz M. Julianna nővér elmondta, hogy a kollégium felvette Szathmáry Karolina, nagybecskereki Leánynevelő Intézet alapítójának a nevét. A kollégium névadójának életútjáról mgr. Hallai Zoltán történész tartott rövid előadást.
A jeles ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel a Boldogasszony Iskolanővérek mellett a Nagybecskereki Egyházmegye lelkipásztorai, a hazai és magyarországi közélet és politikum képviselői, valamint a kollégium jelenlegi és egykori növendékei, akiket közös agapéra vártak a nővérek.
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda