Muzslya helyi közösségének tanácsa és a VMSZ helyi tagozatának szervezésében

Az 1944/45-ös ártatlan áldozatokra emlékeztek Muzslyán
Muzslya helyi közösségének tanácsa és a VMSZ helyi szervezete november 2-án emlékezett meg az 1944 őszén ártatlanul kivégzett áldozatokról annál az emléktáblánál, amelyet a helyi közösség tanácsa 2009-ben állíttatott Budai József, Kanász Antal, Kovács József, Márton István, Simon Dezső és Sörös Imre helybeli magyar ártatlan áldozatok emlékére. Táborosi György jóvoltából elhangzott a Himnusz, Bajtai Kira Annának, a Szervó Mihály Általános Iskola tanulójának köszönhetően az egybegyűltek alkalmi szavalatot hallhattak, majd mgr. Hallai Zoltán, a helyi közösség tanácsának elnöke beszédében kiemelte, hogy immár hetedik alkalommal emlékeznek meg azokról a muzslyai magyarokról, akiket ártatlanul, bírósági tárgyalás, ítélet nélkül megkínoztak és kivégeztek, s akiknek bűne csupán a nemzeti hovatartozásuk volt. Az emléktáblánál megtartott beszéd után Golob Felix-Srečko plébános gyászmisét szolgáltatott, majd az áldozatok nevét őrző síremléknél a hozzátartozók, a rokonok és az ismerősök mellett koszorút helyeztek el a helyi közösség tanácsának képviselői is. A temetőben megtartott emlékezés előtt az egybegyűltek lerótták kegyeletüket az első és a második világháborúban elesett helybeli harcosok emlékművénél is.
Borbély Tivadar