Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület

XII. Szilasi-nap Muzslyán

Szilasi Mihályra, Muzslya és Vajdaság neves citeraművészére emlékezve, a hangszer és a citerazene népszerűsítésére a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület nagytermében tizenkettedik alkalommal rendezték meg a hagyományos Szilasi-napot.
A szép számban megjelent közönséget a helybeli művelődési egyesület citerazenekara és vegyes kórusa köszöntötte, mely után Jaksa Csaba szavaló Lele József muzslyai citeraművész kíséretében előadta Fehér Ferenc Apám citerája című versét.
Juhász Törköly Krisztina, a Muzslai Petőfi Sándor MME elnök asszonya elmondta, hogy Szilasi Mihály egyedi játékának, a sánta citerázásnak köszönve eme zene és hagszer nem merült feledésbe és azok a citeraművészek, akik Szilasival együtt 1970-ben megalakították a citerazenekart, ma is arra törekednek, hogy e örökséget megszerettessék a fiatalokkal. Az elnök asszony megköszönte a tagság több évtizednyi munkásságát, melynek eredményeként az egyesület a  közösségért tett érdemeiért és a kultúra területén kifejtett tevékenységéért magas rangú állami kitüntetésben, Arany Érdeméremben részesült.
A rendezvényt hivatalosan mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitotta meg. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a rendezvény az egész vajdasági és kárpát-medencei magyarság számára példamutatóként szolgál.
A műsorban bemutatkozott a csókai Móra Ferenc MME Jégvirág, Barna Gesztenye és Pöngetyű nevű citerazenekara, az adai Aranykapu Művelődési Egyesület Cifrázó citerazenekara, a pacséri Művelődési Egyesület citerazenekara, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Kéknefelejcs és a Muzslai Petőfi Sándor MME Kisbanda, valamint Pöngető nevű citerazenekara, az oromhegyesi, adorjáni és törökkanizsai citerásokból összeálló Tiszamenti Zengő citeraegyüttes, a kisoroszi Lackó Márta és Ördög Lóránt, valamint a szentmihályi és szabadkai Flaman-Hézső citera kettős, a pacséri Ónodi Tamás és Zsadányi Bálint, a torontálvásárhelyi Kovács József, a törökbecsei Micsik Béla, a törökkanizsai Székely Égető Krisztián és a muzslyai Szalma Árpád citeraszólisták. A rendezvény, amely a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, illetve valamennyi helyi szervezet és egyén támogatásával valósult meg, a helybeli Lele József citeraszólista fellépésével ért véget.
A XII. Szilasi-napot jelenlétükkel megtisztelték Kovács Elvira, a VMSZ parlamenti képviselő asszonya, a Magyar Nemzeti Tanács, Nagybecskerek Város önkormányzatának és Muzslya helyi közösség tanácsának tagjai is.

FacebookTwitter