Szallagavató ünnepséget rendeztek az Emmausz fiúkollégiumban

Keringő szárnyán Muzslyán
2018. február 10-én, szombaton harmadszor került megszervezésre a muzslyai Emmausz fiúkollégium és a nagybecskereki Szathmáry Karolina leánykollégium végzős diákjainak szalagavató bálja.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amit Kalapiš Stojan SDB atya celebrált, Gyuris László atya pedig a Jézusban való hitre bátorította a ballagókat szentbeszédében. A szentmisén került sor a szalagok megáldására is.
Ezt követően a ballagók ünnepélyes bevonulása, valamint Stojan atya és Koncz Julianna nővér beszéde következett. A diákok beszéde, ajándékok átadása majd a koccintás után következett a nap fénypontja. A végzős diákok a bécsi keringő szépségeivel bűvölték el a nagyérdeműt. Felkészülésüket Rontó Mártatanárnő segítette. Az ünnepélyes nyitótánc után a vendégek részére fogadás következett, majd egy közös mulatsággal zártuk a napot.
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda