Számos rendezvénnyel várják a muzslyaiak a hétvégén a településre látogaókat-Szeptember második hétvégéje a muzslyai búcsú időpontja

A hétvégén ünnepel Muzslya- a település ünnepének részletes programja
Muzslya az idén ünnepli fennállásának 126. évfordulóját. A szervezők – a helyi közösség tanácsa, a civil szervezetek és egyesületek – ezúttal is gazdag és sokrétű programokkal várják az érdeklődőket.
Csütörtökön, szeptember 8-án 17 órától a Lehel Sportközpont kézilabdapályáján bajnoki női kézilabda mérkőzést rendeznek, mely után 18 órai kezdettelhivatalosan megnyitják a Vöröskereszt helyi szervezet új helyiségét (a néhai Piros Csizma udvarában).
Pénteken, szeptember 9-én 17 órától a Lehel Sportközpont kézilabdapályáján sor kerül egy kézilabda – tornára, melyen a nagybecskereki Proleter és muzslyai Lehel Női Kézilabdaklub játékosai mérkőznek majd meg. 17 óra 30 perctől a Magyar Házban sor kerül az úgynevezett közös kiállításra, melyen több szervezet, egyesület, intézmény és önálló alkotó mutatkozik be. 18 óra 30 perctől szentmisét szolgáltatnak a Mária neve templomban, amely a helybeli zeneművészek hangversenyével zárul.
Szombaton, szeptember 10-én 10 órától ünnepi szentmisére kerül sor a Mária neve templomban, melyet a Muzslai Petőfi Sándor MME nagytermében egy díszülés fog követni, ahol kiosztják a falu-díjait azon személyeknek, akik az elmúlt évek folyamán legtöbbet tettek a faluért és öregbítették annak hírnevét.
A Lehel Sportközpont labdarúgópályáján két bajnoki labdarúgó-mérkőzésre fog sor kerülni: 10 órai kezdettel a Lehel legfiatalabb játékosai, 14 órától pedig a klub ifjúsági korosztályának legjobbjai lépnek a pályára.
15 órától a RÉMUSZ – Hagyományápolók Egyesülete kakaspaprikás főző versenyt rendeznek a helyi közösség épületének udvarában.
16 órától sakk-torna a Nők Klubjában, 17 órától a Lehel Sportközpont labdarugópályáján barátságos labdarugó-mérkőzést(öregfiúk), a művelődési egyesület nagytermében pedig kultúrműsort szerveznek, amelynek keretében a helyi közösség képviselői hivatalosan is megnyitják a falunapot és a templombúcsút. Míg tart az előadás, a helybeli amatőr képzőművészek (MAKK) már hagyományos nyilvános, szabadtéri rajzolást és festést szerveznek a gyerekek számára a Magyar Ház épülete előtt. 18 óra 30 perctől szentmise a Mária neve templombann, mely után fellépnek a Don Bosco ifjúsági kórus és zenekar fiatal és tehetséges tagjai.
20 órakor a helyi közösség épülete előtti téren koncertek várják az idelátogatókat! Előzenekarként 20 órától fellép a szabadkai Voz együttes , majd őket követi a szintén szabadkai Night Cruisers Band 22 órától. Mindenkit sok szeretettel várunk!
Vasárnap, szeptember 11-én 10 órától szentmisét szolgáltatnak a Mária neve templomban, bajnoki labdarúgó-mérkőzést (legfiatalabb korosztály) rendeznek a Lehel Sportközpont labdarúgópályáján, valamint szabadtéri rajzolást és festést szerveznek a gyerekek számára a Magyar Ház épülete előtt. 11 órától szentmise a Tóth István utcai Szávió Szent Domonkos templomban. 16 óra 30 perctől bajnoki labdarúgó-mérkőzés (felnőtt csapatok), majd 18 óra 30 perctől szentmise a Mária neve templomban. A közös kiállítás pénteken 17 órától 22 óráig, szombaton és vasárnap pedig 10 órától 22 óráig tekinthető meg.
A házigazdák és a szervezők minden kedves vendéget szívesen látnak
B.T.