Szilasi nap Muzslyán 

A citerások ünnepe
A Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szervezésében az elmúlt szombaton immár tizennegyedik alkalommal emlékeztek a falu szülöttjére, a citera művészére Szilasi Mihályra. Az emlékest díszvendége ez alkalommal a magyarországi Borsi Ferenc citera szólista volt.
Tudósítóként én nem több újságnak is dolgoztam, amit hobbiból tettem és teszem a mai napig is.
Egy alkalommal így jutottam el Muzsla utolsó utcájába is, oda, ahol éppen Szilasi Mihály, becenéven Mihály bácsi lakott. Már akkor megtört bácsi volt. Csendesen élt egyedül, megtörte az élet terhe, arcán mély barázdát vágott az idő, csendes kis családi házának udvarában a tavaszias napsütésben telepedtünk le s ott folytattuk beszélgetésünket a múltról .
-„Szüleim Écskáról költöztek ide Muzslára, kétkezű napszámosok, parasztok voltak. Nem fürödtünk tejben-vajban. Édesapámtól örököltem és vettem át az eke szarvát. Sokat kellett dolgozni, napkeltétől egészen addig míg csak fel nem jött a holdvilág, vagy a tiszta égbolton ki nem gyulladtak a csillagok. Nem igen volt időnk, de fiatal gyerekeknek nem is lehetett bejárni a falusi kocsmákba még hét végén sem. Még suttyó gyerek voltam, amikor elkészítettem az első citerámat s azzal szórakoztunk kora tavasztól késő őszig odakint az utcán, télen meg hol az egyik hol,- hol a másik házban jöttünk össze mi fiatalok és szórakoztunk, közben előkerült a citera is, hogy még jobb hangulatot adjon hét végeken számunkra. Az első citerát még ma is féltve őrzöm, azzal kezdtem s azzal fejeztem be pályafutásomat. Most ahogy egyedül maradtam néhány hónapja, hogy elhunyt a feleségem, akkor letettem és azóta a kezembe sem vettem és nem is fogom többé elővenni. Az önök kedvéért azért most a kezembe veszem, megmutatom, hogy milyen hangja van egy régi, ősi magyar hangszernek.
Mihály bácsi bevezetett egy szépen berendezett szobába, a ruhás szekrényről levette a féltve őrzött vászontokban tartott citerát. Egy rövid arató dalt eljátszott „Jobb a kasza, mint a sarló, tisztább lesz így majd a tarló…” című nótát. Ezt követően a kezembe adta a citerát s rámutat az oldalára vésett napra, 1941. január 15.

foto prva uz tekst 2
”Látja ezen a napon ezen a citerán kezdtem el citerázni. Azóta számtalan fellépésem volt, az újvidéki rádióban élő adásban. Muzslán bármilyen művelődési megmozdulás volt, felléptünk a vegyes kórussal.
Míg kérges tenyerében tartotta alkotását, őseink legöregebb hangszerét, megkértem álljon a fényképezőgép elé, hogy megörökítsem. Majd közben elmondta, hogy „abban az időben még három citerát készített el. A felszabadulás utáni években (1947) már átalakult a Magyar Művelődési Egyesület, Petőfi Sándor névre, a színészek igen aktívak voltak, épp úgy, mint a két háború között, csak akkor a falusi Tűzoltó Egyesület keretein belül dolgoztak, bejárták Bánát kisebb- nagyobb falvait, de Bácskába is eljutottak.
– Amikor megalakítottuk a citera zenekart és a vegyes kórust, rendszeresen elkísértük a színészeket is minden előadásra, mondta Mihály bácsi.
– Először 1958-ban élőben hangfelvétel készült az újvidéki rádióban rólam. Ezt követően Király Ernő is felkeresett, több hangfelvételt készített rólam, hogy hogyan citerálok és a vegyes kórusról is. Ezt követően elég sűrűn a rádióhullámhosszán lehetett hallani, hogyan zenélek, hol a faluműsorban, hol a muzsika szó jókívánságban. Többször vasárnapi ebéd közben már a kis unokám is felismerte a citerám hangját és ilyenkor nagy örömmel hangosan is közzétette „Szól az apó citerája.” Király Ernő kérésére is elkészítettem egy citerát melyet neki oda is ajándékoztam”.
Ma már Mihály bácsi nincs közöttünk, csak emléke él elevenen bennünk. Számomra mindez mintha tegnap történt volna, így veszem észre milyen gyorsan eljárt felettünk az idő.
Kép és szöveg Précz István

FacebookTwitter