Tísztújítás a Vöröskereszt helyi szervezetében

A Vöröskereszt muzslyai helyi szervezete a nemrégiben tartotta meg tisztújító közgyűlését, mely keretében a jelenlevő tagok új elnököt, alelnököt és elnökségi tagokat neveztek ki. A helyi szervezet új elnöke Szalma Károly, a nyugdíjas-egyesületek sportszakosztályának vezetője lett, alelnöke Hofgezang Rozália, elnökségi tagjai pedig Gera Erzsébet, Gubics Anna, Kirilović Irena, Baranyi Olivera, Tripković Miroslav, Baranyi István és Stojanović Saša lettek. A tagság feladata a hagyományos véradási-és ruhaosztási akciókon, valamint az idős polgárok látogatásán kívül a fiatalok bevonása a szervezet munkájába lesz, ugyanis csak úgy tudnak sikeresen működni, ha az utánpótlás is kiveszi részét a helyi szervezet tevékenységében.

B. T.