Tizedik alkalommal találkoztak a sportoló nyugdíjasok

Községi nyugdíjasok sporttalálkozója Nagybecskereken
szerdán, július 2–án imár sorrendben a tizedik alkalommal szervezték meg a községi nyugíjasok szervezetének sporttalálkozóját. Ez alkalommal tizenhat csapat vett részt a megméretettésen. Érkeztek csapatok Écskáról, Aradácról, Rezsőházáról (Knićani), Begafőről (Klek), Csentárol, Melencéről és Stajićevoról. Jelen voltak a városi helyi közöségek csapatai is, mint pl. a Dositej Obradović , Sava Kovačević, és Muzslyárol két csapat vett részt. Ezen kívül a Gradnulica és a Žarko Zrenjanin vöröskereszt, valamint a katonai nyugdijasok csapata is részt vett a versenyen. A csapatok a következő sportágakban versenyeztek: pikádó, fémkorong célbadobás és lengőteke. Pikádóban az első helyet a muzslyaiak I. csapata , második helyet a katonai nyugdíjasok és a harmadik helyet viszont a Žarko Zrenjanin csapata érte el. Lengőtekében a legjobbaknak a muzslyaiak I. csapata bizonyult, őket a Zeleno polje csapata követte, harmadik helyen viszont a Žarko Zrenjanin végzett. Fémkorong célba dobásban a katonai nyugdijasok csapata bizonyult a legjobbnak, a második helyet pedig a muzslyai II csapata a harmadik helyet, viszont a Zeleno polje érte el.
Szalma Károly a szervezőbizottság elnöke és a községi nyugdijasok szövetségének a sport- és szabadidő-szakosztály koordinátora, megelégedéssel nyugtázta, hogya csapatok találkozója igen jó hangulatban telt.
Ljiljana Petrov, a nyugdijasszövetség elnök asszonya a zárszavában közölte, hogy a körzeti versenyt szeptembe folyamán fogják megtartani. Pontos időpontot még előre nem tudott közölni az elnökasszony, de bejelentette, hogy ennek a sport találkozónak a házigai a muzslyai nyugdijasok lesznek.
Kép és szöveg Précz István