VAJDASÁGI MAGYAR HELYTÖRTÉNETI TÁRSASÁG

Történelem óra az aracsi templom árnyékában

A múlt szombaton, november 10-én Törökbecsén tartotta meg a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság őszi találkozóját. Ez alkalommal a találkozó résztvevőit a Délvidéki Magyar Turizmus társulat tájházában fogadták. Az őszi találkozó egyben egy tudományos tanácskozás is volt, melyet a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság szervezett a Bethlen Gábor Alapítvány és Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a támogatásával. A tanácskozás résztvevőit Tomik Nimród a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság elnöke köszöntötte. Ezt követőn Korenchy László, Hol vagyunk? címmel tartott előadást, amelyben Törökbecse város és környékének a múltját és jelenét mutatta be.
A résztvevőknek alkalmuk volt többek között meghallgatniuk dr Szilágyi Mária magyarcsernyei születésű, építész, restaurátor előadását a Csekonics családról.
Pecze Rózsa az 1716 –os péterváradi csata emléke helyeiről tartott előadást. Korenchy László pedig a požereváci béke és annak következményeiről beszélt. A rendezvény könyvbemutatókkal folytatódott, melynek során André Károly törökbecsei helytörténész, Szoboravatások Törökbecsén című és Besnyi Károly legújabb A késöbbi kor tanúságára című könyvek bemutatóira került sor.
Az előadást követően a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság tagjai ellátogattak a város központjában levö katolikus templomba, ahol a virágokkal díszes kerthelyiségében megkoszorúzták gróf Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú mellszobrát. Gróf Leiningen-Westerburg Károly német nemesi családból származik. 1819. április 11-én született Ilbenstadtban (Hessen). Mint a császári királyság századosa Bécsben egy ünnepségen ismerkedett meg Sissányi Erzsébet grófnővel, akivel 1844-ben Pozsonyban házasságot kötött és Törökbecsén telepedtek le. A város sohasem feledkezett meg róla, 1911. szeptember 17-én Törökbecse főterén bronz szobrot álítottak emlékére. A szobor történetéhez tartozik az az eset is, hogy a Második világháború befejezését követően a szobrot a főtéről eltávolították majd beolvasztották, mégis a város lakossága a közelmúltban a római kat. templom udvarában egy új mellszobrot állítottak fel a magyar forradalom hősének az emlékére. A találkozó a város alatt levő Aracsi templomom árnyékában zárult, ahol Koremchy László történelemórát tartott.
A részvevők azzal a megerősítéssel búcsúztak el egymástól, hogy jövőre a tízéves évfordulón ismét találkoznakk, ás bemutatják a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság legújabb, kilencedik alkalommal megjelenő éves könyvét.
Kép és szöveg Précz István