Változások az iskolai naptárban

Ma véget ér a távoktatás

A koronavírus-járvány miatt március közepén bezárták az iskolákat és a diákok azóta távoktatáson vettek részt, amely a mai napon május 29-én ér véget. A hét elején Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár határozata alapján módosították a 2019/20-as tanévre vonatkozó iskolai naptárat.
Ezen határozat szerint minden tanuló számára pénteken május 29-én ér véget a távoktatás. A tanév viszont az elsőtől hetedikes diákok számára június 16-ig tart. Június 1. és 16. között az általános iskolák külön órákat szerveznek azon diákok részére, akiknek nem volt lehetőségük megfelelőképen részt venni a távoktatásban, illetve az ilyen módon előadott tananyagot nem sajátították el megfelelőképen, továbbá azon tanulók számára akik nincsenek megelégedve az év végére ajánlott osztályzattal.
Az elemi iskolák nyolcadikos tanulóinak a tanév június 5-én zárul. A végzősök június 2-án írják a próbazáróvizsgát matematikából. Az anyanyelvi és a kombinált tesztet viszont otthon fogják megírni. Ezeket a feladatlapokat június 1-jén vehetik át az iskolában, és másnap, 2-án kell átadniuk a kitöltött teszteket.
A kisérettségi vizsgákat a végzős tanulók június 17-én,18-án és 19-én írják meg. Az eredményeket viszont június 23-án teszik közzé.
A középiskolai aktivitások órarendje:
– A végzős középiskolások június 1-je és 3-a között javíthatják az év végi osztályzataikat.
– Az érettségi vizsgát június 4-e és 6-a között tartják meg.
– A többi középiskolás június 8-án javíthatja ki az év végi osztályzatait.
– A végzősök június 24-étől jelentkezhetnek a felsőoktatási intézmények alapképzéseire.