Harmichetedik alkalommal rendezték meg

Aratóünnepségen Muzslyán

Júnis hónap 24-e, a Római Katolikus Egyház tiszteletben tartott ünnepe. A naptárban kiemelt ünnep fekete betűkkel jelölve mint Keresztelő János születése, akit Búzavágó Szent Jánosnak i neveznek, de úgyis ismerjük mint Szent Iván ünnepe. A Katolikus egyház legszebb nyári ünnepe és kiemelkedő az egyházunk életében Szent Péter és Pál napja is, a mezőgazdaságban pedig az aratás jelképes kezdete. A kenyérgabona beérése és annak aratásának a kezdetét mégis az ünnepek utáni napokhoz kötötték, meg természetesen az időjárási viszonyokhoz is alkalmazkodniuk kellet. Ha e napon nem is, de Szent Jakab havában, július 2-án Sarlós Boldogasszony napján feltétlenül falvainkban megkezdődött az aratás, először az árpát majd pedig a kenyérgabonát takarították be.
Tiszteletben tartva a hagyományokat, harminchét évvel ezelőtt Muzslyán a helybeli mezőgazdasági munkaszervezet a helyi közösség akkori vezetősége közösen szervezték meg az első aratóünnepséget. Ezt a hagyományt folytatva a helybeli Hagyományápolók és a Klaszter-fokusz szervezésében a Császár kert helybeli munkaszervezet Madarász Gyula támogatásával az elmúlt szombaton, tizenöt csapat jelenlétében rendezték meg a hagyományos aratási ünnepséget, Müllet János tanyája melletti búzaföldön.
Kép és szöveg: Precz István

Opširnije u štampanom izdanju