Kárpát-medencei Háló nyílt nagytalálkozót tartottak a kárpátaljai karácsfalván

Az igazság szabaddá tesz című előadás

2019. október 18-20. Karácsfalván szervezték meg a Kárpátaljai bogozók a Kárpát-medencei Háló nyílt nagytalálkozóját, amelyre Délvidék 10 helységéből negyvenen utaztunk. A fárasztó több mint 13 órás, négy határon átívelő utazás után a karácsfalvi Sztojka Sándor görög-katolikus líceumban, házigazdáink szerető vendégfogadása elfelejtette velünk az átélt nehézségeket. A köszöntés és szobafoglalás után ismerkedés, barátkozás és őszinte beszélgetések sora következett.
Szombaton délelőtt, Orosz István máriapócsi görög-katolikus parókus elgondolkoztató, lendületes és lelkesítő előadása indította a napot, amelynek címe „Az igazság szabaddá tesz” volt. Rámutatott arra, hogy szubjektív igazságok, rész igazságok vesznek körül bennünket életünk folyamán, csak Krisztus tanítása a valódi objektív igazság. Ha kételyek gyötörnek azzal kapcsolatban, hogy mi az igazság, gondoljunk arra Krisztus mit tenne és ekkor az igazság lelke a Szentlélek megmutatja nekünk az igazi utat, hisz Jézus mondta, „én vagyok az út, az igazság és az élet”. Az igazság szabaddá tesz mondta István atya, ez nem olyan szabadság, hogy bármit tehetünk, az igazi szabadság az, hogy minden nap dönthetünk az örök élet felé vezető úton maradásunkról. Állítsuk be az „úttervezőnket” a végső cél felé, és a köztes evilági célokat ehhez alakítsuk. Teljes odaadással, Krisztusi szeretettel éljünk és bocsássunk meg egymásnak. Az előadás után kiscsoportokban személyes megosztásainkkal gazdagítottuk egymást. Délután választható műhelymunkák következtek, majd honismereti bemutatót hallhattunk Kárpátaljáról. Vacsora után ünnepi visszatekintés következett a Kárpát-medencei Háló mozgalom 30. évfordulója és a Kárpátaljai Háló fennállásának 25. évfordulója kapcsán. Szeibert András a mozgalom egyik budapesti alapítója, majd pedig Gorondi Attila, Bárdos István és Nánási Dolika kárpátaljai bogozók osztották meg velünk emlékeiket a Háló mozgalom kezdeteiről. Az est fénypontjaként a Credo együttes, magyar költők hazafias verseinek megzenésített változatát adta elő. A találkozó résztvevői meghatódva fogadták a produkciójukat és egy-egy énekszámot velük együtt közösen énekeltek.
Vasárnap görög-katolikus szent liturgián vettünk részt a líceum kápolnájában. Ezután kerekasztal beszélgetésre és a találkozó zárására került sor. Ebéd után szívélyes búcsúzkodás következett, útnak indultunk lelkünkben elraktározva a sok-sok lelkesítő tanítást, baráti mosolyt és megtapasztalt szeretetet.
Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda