Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda-Hírek az egyházmegyéből

Rendhagyó módon ünneplik a töröktopolyai búcsút

Egyházmegyénk egyetlen Mária-kegyhelye, Töröktopolya az idén augusztus 14-én, a búcsú napján több évtized után első ízben zárva marad a zarándokok előtt. Kikinda Község válságtörzse a koronavírus járvány miatt nem engedélyezi a töröktopolyai búcsú megtartását. A hivatalos rendelkezések értelmében csak 10 hívő lehet a templomban vagy szabadtéren. Ezért kérem a megértésüket, s kérem, tartsák tiszteletben a rendelkezéseket.
A kegyhelyen a fenti szabályokat betartva a Nagybecskereki Egyházmegye apostoli kormányzója, msgr. Martin Roos püspök úr megtartja az ünnepi szentmisét augusztus 14-én 19.00 órától, de csak a környékbeli papok részvételével, hívek nélkül. Bízom benne, hogy mindazok, akik szerettek volna részt venni a búcsúi programban és a nap fénypontját jelentő szentmisén, lélekben velünk lesznek imáikkal, egy-egy búcsúi emlék felidézésével, a Rózsafüzér elmondásával…
Az ünnepi főpásztori szentmisét a Vajdasági Rádió és Televízió kettes csatornája (VRTV2) felvételről közvetíti 2020. augusztus 15-én, szombaton, Nagyboldogasszony-napján az esti híradó után, 19.30-tól. Így a képernyőkön keresztül valamennyien megtapasztalhatjuk az idei búcsú hangulatát.