Nagybecskereki képviselő-testület ülése

Simo Salapura Nagybecskerek új polgármestere

Pénteken tartotta meg második ülését a június 21-én megválasztott képviselő-testület. Az egyik legfontosabb napirendi pont a város új polgármesterének a megválasztása volt. A tanácsnokok Simo Salapurat választották meg erre a tisztségre.
Simo Salapura 1980. május 4-én született Nagybecskereken. Az elemi iskolát Begaszentgyörgyön, míg a középiskolai tanulmányait Nagybecskereken végezte. Belgrádi Sport Akadémián szerzett diplomát. Magiszteri és doktori címét az Újvidéki Sport és Idegenforgalmi Egyetemen szerezte.
2004. és 2010. között a begaszentgyörgyi sportszövetség munkatársa volt. A Dijamant Karate Klub edzője, valamint a több korcsoportban is betöltötte a karate válogatott szövetségi kapitányi posztját is.
2014. és 2017. között a nagybecskereki Sportszövetség főtitkára volt, majd erről a helyről került Nagybecskerek polgármester sport ügyekben illetékes tanácsosának a helyére.
Az ülésen megválasztották Nagybecskerek alpolgármesterét is. Ezt a tisztséget ismét Saša Santovac tölti be.
Simo Salapura az ülésen beterjesztette a városi tanács tagjainak a névsorát is, amelyet a tanácsnokok jóvá is hagytak. Ezek szerint az elkövetkező időszakban Slaviša Vlačić, dr. Mile Kovačević, Dragan Vulešević, Sztojkó Józsefet, Radovan Višekruna, Marinel Mendrea, Dragan Gučev, Dejan Damjanović és Saša Kandić lesznek a városi tanács tagjai.
A képviselő-testület alelnökévé Oliver Mitrovićot választották meg, aki az előző négy évben a városi parlament elnöki pozícióját töltötte be.
A képviselő-testület titkárának a helyettesévé Nemanja Malinićet választották meg a képviselők.
Nagybecskereken a hatalmi koalíciót a Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei, a Szerb Szocialisa Párt, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség képezik.