Nemzetközi ministránstalálkozót tartottak a Vatikánban

„Keresd a békét, és járj a nyomában!”
A Nagybecskereki Egyházmegye fiataljai is részt vettek a 12. nemzetközi ministránstalálkozón Rómában július 29-e és augusztus 4-e között. Bánát ministránsai számára azért is volt különös jelentőségű ez a találkozó, mert főpásztoruk, DR. NÉMET LÁSZLÓ SVD a Nemzetközi Ministránsszövetség (CIM) elnöke, egyúttal a 18 országból érkező mintegy hatvanezer fiatalt számláló zarándoklat főszervezője is volt.
A ministránszarándoklat résztvevői színes programot keretében ismerkedtek Róma nevezetességeivel, fürödtek az Adriai tengerben, de ellátogattak Velencébe és Padovába is. A legnagyobb élményt kétségkívül valamennyi jelenlévő számára a Ferenc pápával történő találkozó jelentette július 31-én. A német nyelvű zarándokok mellett a magyarok voltak a legnépesebbek – mintegy kétezren az egész Kárpát-medencéből. Így a Szent Péter téren történő többórás várakozás során a német és angol nyelvű moderátor mellett Pindroch Csaba színész személyében magyar anyanyelvű sztármoderátora is volt a találkozónak.
A Szentatyát főpásztorunk köszöntötte, akinek beszédét teljes terjedelmében közöljük:
„Szentatya, nagy öröm számunkra, hogy itt, Rómában találkozunk önnel. Köszönjük, hogy ma, Szent Ignác, a Jézus Társasága alapítójának liturgikus napján fogadott minket. Mi, a világ tizenkilenc országából érkezett ministránsok, zarándokként jöttünk el Rómába, hogy megéljük a minket határtalanul szerető Isten tapasztalatát, szeretetközösségben egymással és önnel, Szentatyánk. Zarándoklatunknak, az oltárszolgák tizenkettedik nemzetközi zarándoklatának mottója a következő: „Keresd a békét, és járj a nyomában!”. Ez mindannyiunk számára életre szóló feladat. Önnel itt, Rómában jobban meg akarjuk érteni és magunkévá tenni ezt az életre szóló feladatot, hogy mindig keressük a békét.
Ma Európában csaknem mindenütt békében élünk. Nagyon gyakran úgy fogadjuk el ezt a békés állapotot, mint egy teljesen normális, szinte magától értetődő tényt. És milyen szép lenne, ha a békés élet a világ minden részén ilyen természetes lenne! Sajnos, békében élni a világ számos térségében csak egy vágy, mély sóvárgás. Mindannyiunk szívében él ez a vágy a békés életre. Ez az előfeltétele a jó és teljes életnek. Szeretnénk komolyan venni ezt a béke iránti vágyat, amely szívünkben és mások szívében él, és szeretnénk bátran követni ezt a szándékunkat. Ahhoz, hogy ezt tegyük, szükségünk van nyílt szívekre, olyan szívekre, amelyek értékelik a különbözőségeket, amelyek szeretetteljesen találkoznak olyan emberekkel, akik másmilyenek és másképpen gondolkoznak. Itt, Rómában megpróbáljuk gyakorolni annak művészetét, hogy szívünket bátran nyitva tartsuk a találkozók során, az imában, a közös játékban és az eucharisztiában, amelyben intenzíven arra törekszünk, hogy megtapasztaljuk Isten irántunk és minden ember iránti végtelen szeretetét. Így itt, Rómában akarjuk megtenni kis lépéseinket a világ békéje felé.
A békét keresni kell, mert nincs mindig jelen. Úgy építjük a békét, ha nyílt szívvel elkötelezzük magunkat felebarátunk érdekében. De ez nem könnyű, ezt észrevesszük már a családban, az iskolában, a ministránscsoportokban, amikor ki vagyunk téve a kísértéseknek, amelyek elválasztanak felebarátunktól. De a vágy fennáll. Arra kérem, Szentatya, hogy bátorítson bennünket, hogy több helyet adjunk béke iránti vágyunknak, félelmeink helyett.
A nyitott szív tapasztalatát akarjuk magunkkal hazavinni: családunkba, iskolánkba, barátainknak és rokonainknak, nem mindig egyszerű környezetekbe. Szilárdan hisszük, hogy békevágyunk kis köreinkből eljut az egész társadalom széles rétegeibe. Világunkat olyan hellyé akarjuk tenni, ahol békésen és jól élhetünk együtt. Mert egy ilyen világban Isten is szívesen van otthon.
Elhoztuk önnek, Szentatyánk az ajándékokat, amelyeket most szeretnénk bemutatni, közös esténk kezdetén. Az első egy zarándokkarkötő, különböző kis kitűzőkkel – ezek a mi színes közösségünket jelképezik, különböző országokból az oltár körül: a mi szeretetközösségünket önnel, Szentatyánk.
A második egy zarándokkendő, rajta zarándoklatunk mottója: „Keresd a békét, és járj a nyomában!”. Az ön kendője az egyetlen fehér kendő. Személyesen önnek készítettük. Tudjuk, hogy ön milyen sokat tesz a világ békéjéért. Csodálattal tekintünk bátor és mindig konkrét lépéseire. Minden bizonnyal ez nem mindig könnyű. Ezzel a kendővel meg akarjuk önnek ígérni, hogy imádkozunk önért, hogy mindig megtaláljuk a helyes utat és a helyes szavakat a világ békés jövőjéért. Fogadja el most, Szentatya, az ajándékokat a ministránsok kezéből, akik az Egyesült Államokból, Németországból és Ukrajnából érkeztek. Ezzel erőteljes jelét kívánjuk adni annak, hogy békében akarunk élni egymással. Szentatya, most szeretnénk az önnel való találkozónkat a béke jegyében folytatni.”
Tóth Imre Dániel a muzslyai Emmausz fiúkollégium harmadéves növendéke számára élete egyik meghatározó jelentőségű eseménye marad a Ferenc pápával történő találkozás. Öt fiatal – mindegyikük az anyanyelvén – tehetett fel kérdést a Szentatyának. A franciául, portugálul, angolul, németül elhangzott kérdéseket követően Dániel magyar nyelven tette fel kérdését: Szentatya, a mi ministránsi szolgálatunk szép, nagyon szeretjük. Szolgálni akarjuk az Urat és felebarátunkat. De jót tenni nem mindig könnyű, nem vagyunk még szentek. Hogyan fordíthatnánk át szolgálatunkat a mindennapi életben a szeretet konkrét tetteire az életszentség felé vezető úton?
Ti jól ismeritek őket…, tudjátok-e, melyek az irgalmasság cselekedetei? Ha nem ismeritek, hogyan tudjátok megtenni őket? Ezek nagyon fontosak: az irgalmasság cselekedetei. Követelményeket támaszt előttünk ez az út, de mindenki előtt nyitva áll. Ahhoz, hogy az irgalmasság valamely cselekedetét megtegyük, nem kell egyetemre járni, diplomát szerezni. Mindnyájan, valamennyien megtehetjük az irgalmasság cselekedeteit! Mindenkinek lehetősége van rá! Elég, ha elkezdjük megkérdezni magunktól: „Mit tudok tenni én, ma, hogy segítsem felebarátom szükségleteinek kielégítését?” A mellettem lévő felebarátomét: a testvéreimét, apukámét, anyukámét, nagyszüleimét, barátaimét, a szegényekét, a betegekét…, egyet, egyet naponként. Mit tudok tenni én, hogy segítsem felebarátom szükségleteinek kielégítését? Az pedig mindegy, hogy barátról vagy ismeretlenről, honfitársamról vagy külföldiről van szó: ők a felebarátaim! Higgyétek el, ha így cselekszetek, valóban szentekké válhattok, olyan férfiakká és nőkké, akik Krisztus szeretetét megélve átalakítják a világot. Igaz, nem könnyű, fáradozni kell érte. De ne felejtsétek, újra elmondom: az életszentség útja nem a lustáknak való!”
A ministránszarándoklat magyar anyanyelvű résztvevői – Magyarországról, Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból, Erdélyből –számára közös programot szerveztek augusztus 1-én.  A római belváros jezsuita Szent Ignác temploma adott otthont annak a szentmisének, amelynek főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek mellett négy magyar püspök és mintegy ötven pap misézett, a templomot megtöltő közel kétezer Kárpát-medencei magyar ministráns jelenlétében.

• A szentatya válasza
  A Szentatya válasza a következő volt: „Igen, fáradoznunk kell, hogy mindig jót tegyünk és szentté váljunk… Tudod, az életszentség útja nem a lustáknak való: erőfeszítést igényel! Látom, hogy ti, ministránsok elkötelezetten ezen az úton jártok. Az Úr Jézus egyszerű programot adott nekünk ahhoz, hogy az életszentség útján járjunk: ez pedig az Isten és a felebarát iránti szeretet parancsa. Gyökerezzünk bele mind jobban az Istennel való barátságba, legyünk hálásak szeretetéért, vágyjunk arra, hogy mindenben őt szolgáljuk, és így nem tehetünk mást, mint hogy megosztjuk szeretetének ajándékát a többiekkel. Hogy konkrét formában tudjuk teljesíteni a szeretet parancsát, Jézus felsorolta nekünk az irgalmasság cselekedeteit. Szívesen megkérdezném, ismeritek-e mindnyájan az irgalmasság cselekedeteit. Biztos vagyok abban, hogy püspökeitek megtanították nektek.

Nagybecskereki Egyházmegyei Sajtóiroda