Petőfi Magyar Művelődési Egyesület Nagybecskerek

Beindult a tánccsoport az Egyesületben

A nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben az új évad a Szent István-napi rendezvényekkel veszi kezdetét. Nemzeti ünnepünk ad arra alkalmat, hogy a nyári szünetet követően az Egyesület székházában ismét találkozzon a tagság és közössen ünnepeljen.
Az elmúlt évadban több jelentős dolog is történt az Egyesületben. A legjelentősebb talán, hogy több évi szünet után a Petőfiben újraindult a tánccsoport. A tavasz folyamán Bomblei Olgica vezetésével 17 kisgyermek megkezdte a néptánc alapjainak az elsajátitását. A csapat igen sikeresen működött és a június folyamán részt is vettek az erzsébetlaki Császár Tó ME szervezésében megrendezett kétnapos tánctáborban.
Az új évadban a táncosok folytatják a munkát és természetesen szívesen várják az új tagok csatlakozását is.
Az Egyesületben az Art klub igen érdekes kiállításokkal várta az érdeklődőket az elmúlt időszakban. A legjelentősebb rendezvényük a május végén megrendezett hagyományos B. Szabó György Festőtábor, amely az idén a B. Szabó György nyomdokaiban elnevezés alatt valósult meg. Ez a rendezvény alkalmat adott, hogy fiatalok akik érdeklődnek a festészet iránt, festőművészek segtségével tanulják meg a festészet alapjait.
Az Egyesület adott otthont, szintén az Art Klub szervezésében, Viorel Flora ismert nagybecskereki festőművész önnálló tárlatának.


A nagybecskereki Petőfi az elmúlt időszakban folytatta a sikeres együttműködést a Szathmáry Karolina Leánykollégiummal, így a magyar kultúra napja alkalmából a kollégium növendékei és vezetőjük Koncz M. Julianna nővér egy igen érdekes és nem mindenapi módon mutatták be a híres Zsolnay családot és a Zsolnay porcelánt.
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében működő óvodában is folytatódott a megkezdett munka. Csütörtökön és szombatonként a legkisebbek vették birtokukba az egyesület kistermét.
A Százszorszép kézműves szakosztály karácsonyi és húsvéti foglalkozásokat szervezett, valamint több kiállításon is részt vettek.
A könyvtár az elmúlt időszakban, de a nyári szünetben is várta az olvasóit. Tabacski Edit könyvtáros viszont az egyesületben szervezett rendezvényekkor, alkalmi kiállítással tette azokat még színesebbé.
Folytatódott az együttműködés az Emmanuel Kamarakórussal a Karolina Női Egyesülettel és a Madách Amatőr Színházzal is. E szervezetekkel közösen ünnepelték meg a nemzeti és vallási ünnepeket.
Az Egyesület működését a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. , a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint Nagybecskerek Város önkormányzata támogatta.